OsteoDenx®
az egészséges csontok és ízületekért
Az összes gerinces közös jellemzője a CSONTVÁZ, beleértve az embert is. Csontokból, porcokból, szalagokból és inakból áll.
A CSONTNAK számos funkciója van a szervezeten belül: a belső szilárd váz biztosítása - amely lehetővé teszi a mozgást és meghatározza a test alakját-; az ásványi anyagok raktározása, a vér termelése, a lágy szervek védelme, továbbá részt vesz a méregtelenítésben, és a hallásban.
Az emberi csontváz bármennyire is egy állandó szervnek látszik, alakja, szerkezete egy dinamikus egyensúly eredője, képes folyamatosan lebontani és újraépíteni önmagát az élet során. Speciális sejtek, az un. oszteoblasztok irányítják a csontépülést, és az un. oszteoklasztok végzik a csontbontást, a reszorpciót. A kondroblasztok és kondrociták az egészséges porcképződésért felelősek.
Együttesen ezek a folyamatok határozzák meg az emberi csontozatot.
„BONE REPLENISHMENT” vagyis a „csontozat újratöltődése”
„BONE REPLENISHMENT” vagyis a „csontozat újratöltődése” fontos az újraépülési folyamatok (csontképződés, csontbontás, porc termelés) fenntartásához, amely biztosítja a teljes csontrendszer integritását.
A Ribonukleáz (RNáZ) és a Laktoferrin (LF) olyan, a csontvelőben is termelődőmolekulák, amelyek az újratöltődésében, a csont megújulásában központi szerepet játszanak, és hatékonyságuk együtt (Rnázzal dúsított laktiferrin, R-ELF) sokkal nagyobb, mint külön-külön. A R-ELF lényeges bioaktív eleme az ízületi folyadéknak is, és fontos szerepet játszik a csontok növekedésében és gyógyulásában.
A legújabb tanulmányok azt mutatták, hogy a R-ELF egyrészt hatékonyan fokozza a csontépítő sejtek szaporodást, aktivitását, másrészt gátolja a csontbontó sejtek osztódását, így segítve elő a csontok növekedését, regenerációját, és azok leépülésének lassítását.
A tanulmányok arra is rámutattak, hogy az R-ELF-nek központi szerepe van a vérerek sarjadzásának elősegítésében (angiogenezis), amely tulajdonsága révén döntő szerepet játszik a növekvő új csont képződés szabályozásában, és az öregedési folyamatok lassításában. Az R-ELF ezen kívül a porcsejtek aktivitását is fokozza, hozzájárul az egészséges és ellenálló ízületekhez, és nagy mennyiségben van jelen az ízületi nedvben is.
Az OsteoDenx® egy egyedülálló, a kategóriájában élenjáró termék,
mely több évtizedes klinikai kutatásokon alapul, lektorált orvosi folyóiratokban megjelent eredményekkel, és a gyártást 4 amerikai szabadalom védi.
Az eredményeket speciális csont- és anyagcsere markerek mérésével mutatták ki, és igazolták.
Egy, az IRB által jóváhagyott klinikai tanulmány igazolta, hogy a vizsgálatban résztvevő önkénteseknél a 6 hónapig szedett OsteoDenx® étrend-kiegészítő jelentősen növelte a csontképződést, csökkentette a csontfelszívódást, és javult az ízületek állapota.
Kattints és rendeld meg most az OsteoDenx-et, támogasd ízületeid egészségét!
A csontrendszer feladata
A csontrendszer egyszerre végez el két ellentétes feladatot: egyrészt folyamatosan bontja a csontot, azaz kivonja ásványokat (pl. kalcium) a csontszövetből, azért, hogy azokat a vérbe jutassa, ahol az ásványi anyagok, de leginkább a kalcium szintjét emelje; másrészt szükség szerint, ki is vonja a vérből és raktározza az ásványi anyagokat, ezzel fenntartva a megfelelő csontsűrűséget (BMD). Az egyensúly fenntartása (homeosztázis) a két folyamat között létfontosságú a teljes csont és az ízületek egészsége szempontjából.
Az erős csontozat megtartása nagyban függ a csontépítésben aktív tápanyagok folyamatos ellátásától, azok a szervezeten belüli felszívódásától és azok felhasználódási helyükre való eljutásától.
Az OsteoDenx® arra lett kifejlesztve, hogy ne csak extra tápanyagokkal támogassa a csont homeosztázisát, hanem - az egyedi bioakív komponenseivel - azok felszívódásában, a csonthoz való eljutásában, és ott a beépülésben is segítsen.
Az OsteoDenx® étrend-kiegészítő fő komponense a ribonukleázzal dúsított laktoferrin (R-ELF), amely egy klinikailag igazolt és szabadalommal védett, komplex, multi-funkciós fehérje.
A készítmény kiemelkedő hatékonysága a bioakív anyagok jól meghatározott keverékében rejlik, melyek a szervezetben egymást segítve fejtik ki hatásukat. A keverék alkotói: R-ELF, kollagén-hidrolizátum, csont-specifius vitaminok (D3, K1 és folsav) továbbá ásványi anyagok (réz, mangán és szelén), Boswellia és Resveratrol kivonatok.
Az OsteoDenx® elősegíti
az egészséges csont anyagcserét
Az OsteoDenx® elősegíti az egészséges csont anyagcserét, a szabadalmaztatott R-ELF technológia hatással van annak az építési és bontási oldalára is. Segíti az egészséges csontszövet képződést és fenntartja, szabályozza a megfelelő csontfelszívódást.
OsteoDenx® segíti a csont-specifius tápanyagok testen belüli anyagcseréjét, fő hatóanyaga a R-ELF (a lactoferrin (LF) és a ribonukleáz (RNase), az egymással jól együttműködő összetevők speciális keveréke).
A lactoferrin a test saját szállító molekulája, melynek számos receptora van a bélrendszerben. A bikarbonát anionok, mint fontos kofaktorok, optimalizálják a lactoferrin ásványi anyag lekötő és szállító szerepét. Tehát az OsteoDenx® elősegíti a csontépítő molekulák szállítását a bélrendszer akadályain keresztül.
Az egészséges érrendszer képződése és fenntartása: a hajszálerek fontos szerepet játszanak a csontok számára fontos tápanyagok szállításában.
A ribonukleáz testünk saját angiogén azaz vér-érképző faktora, míg a K-vitamin és Resveratrol bioaktív anyagok az egészséges érrendszert támogatják. Az OsteoDenx® segíti, a csontokban a vérerek sarjadzását, így a csontok tápanyagokkal való jobb ellátását.
Az OsteoDenx® segít az egészséges ízületek fenntartásában: az állandó kollagén képződés elengedhetetlen az ízületek és szalagok számára. Az OsteoDenx® hidrolizált kollagént (tengeri halból kivont), magnéziumot és Boswellia kivonatot tartalmaz az egészséges porcok és ízületek fenntartásáért.
Az OsteoDenx® kíméli és védi a csontokat és ízületeket az oxidatív károsodásokkal szemben, mivel a csont-anyagcsere folyamtok során káros oxidatív szabadgyökök termelődhetnek. Az OsteoDenx® olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek együttesen képesek hatékonyan védeni a csontszövetet a káros szabad-gyökökkel (oxidatív stressz) szemben.
Minőségbiztos a sportolók számára.
A termék minden egyes gyártási sorozata tiltott anyagokkal szemben tesztelt az „Informed Sport” programnak megfelelően. A termékek szigorú tesztelésen mennek keresztül egy ISO 17025 szerint akkreditált laboratóriumban, hogy a legmagasabb szinten is garantálják készítmény biztonságos használatát a sportolók számára is.
Kattints és rendeld meg most az OsteoDenx-et, támogasd ízületeid egészségét!